coMMMunity

A Hoffmann Rózsa és államtitkársága által jegyzett közoktatási törvénytervezet több ponton is súlyos problémákat vet fel, egész szellemiségében a hetvenes évek poroszos nevelő világát idézi.

Annyi a '"bűnük"

Egy törvény szelleme, a kormány társadalompolitikája legpontosabban abban rajzolódik ki, hogyan gondolkodik a szegényekről, a hátrányos helyzetűekről. Nos ebben a törvénytervezetben ez rendszerbe foglalt, kristálytiszta logika mentén rajzolható fel. Halmozottan hátrányos helyzetű gyereknek tekintenék azokat, akikre az alábbiakban felsoroltakból legalább kettő jellemző: (1.) (jövedelemi) szegénység (azaz család egy főre jutó jövedelme a mindenkori minimálbér alatt van), (2.)  hajléktalanság (3.) egyik szülőnek sincs általános iskolánál magasabb végzettsége, (4.)  egészségtelen lakáskörülmények, (5.) árva vagy félárva gyermek, (6.) tartós rokkantság a családban, (7.) bűnözés a családban (8.) rendezetlen állampolgári státusz. Ez a korábbi, halmozottan hátrányos helyzetű kategória (ha a család jövedelme alacsony és a szülők iskolázatlanok) kibővítése különböző vitatható, érték-terhelt kategóriákkal, amivel a halmozottan hátrányos helyzet érvényes lesz minden, az átlagostól kicsit is eltérő gyerekre. Kérdem én, ha a félárvaság hátrányos helyzet egyik elemének minősül, hasonló logika alapján miért nem tesszük be a gyereküket egyedül nevelő szülőket, vagy/és az elvált szülők gyerekeit is? Lehet, hogy szerették volna, hiszen a konzervatív családképbe ezek sem nagyon illenek bele, de ezzel már a középosztály érdekei is sérültek volna. De nem is ez a legnagyobb probléma.

A törvénytervezet legsúlyosabb pontja, hogy összemossa a sajátos nevelési igényű (egyszerűség kedvéért a mindenki által ismert SNI) gyerekek kategóriáját a hátrányos helyzettel. Ugyanis a törvénytervezet szerint sajátos nevelési igényűnek kell tekinteni az alábbi csoportok valamelyikébe tartozó gyermekeket: (1.) fogyatékkal élők, (2.) tanulásban akadályozottak, (3.) tartós beilleszkedési, tanulási vagy magatartási zavarral küzdők, (4.) gyermek- vagy fiatalkorú bűnözésben elítélt, (5.) halmozottan hátrányos helyzetűek.

felzárkóztató osztály

Már a fogyatékkal élők is sikítozhatnának, hiszen az elmúlt években mindenki (nagyon helyesen) azt próbálta sulykolni, hogy ők is ugyanolyanok, mint mi, fogadjuk el őket a társadalom teljes jogú tagjaiként. De az, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek, azaz a szegények, akiknek szülei iskolázatlanok, akiknek nem megfelelő a lakáskörülményei, vagy esetleg egyik szülőjét elvesztette, automatikusan SNI-nek minősülnek, azt mutatja, hogy ez a kormány a szegényeket az iskola szempontjából csak problémásként tudja értelmezni. Így persze nem lesz szükség a szakértőkkel telezsúfolt buszokra, akik felmérnék a gyerekek iskolaérettségét, hiszen az SNI ezen túl társadalmi helyzet alapján is megállapítható. Aki szegény, az automatikusan sajátos nevelési igényű, így a hátrányos helyzetű gyerekek eleve másképp kerülnek be az iskolarendszerbe, eleve felzárkóztatásra szorulnak. Aki szegény, az nem lehet olyan, mint a többi gyerek, nem lehet rendes, szorgalmas, tehetséges. Más. Mert szegény, és erről nyilván csak a családja tehet. Senki más, nem az állam, a társadalompolitika, a piac, csak ő. Nem más ez, mint az önhibásként kezelt, kötelező közmunkára ítélt szegények gyerekeinek megbélyegzése, a szegénység stigmájának átörökítése az iskolarendszeren belül.

Persze, ha már ilyen egyértelműen megfogalmazható, hogy az iskolának másképpen kell kezelnie a szegények gyerekeit, akkor ebből teljesen logikusan következik, hogy ezen gyerekek iskolán belüli elkülönítése  is magától értetődő és törvényes. A tervezet a fenntartónak és az iskolának előírja, hogy kis létszámú osztályt kell szervezni ott, ahol a sajátos nevelési igényű gyermekek száma osztályonként háromnál több. Tehát három szegény, halmozottan hátrányos helyzetű gyerek már annyira zavarja a kedves középosztálybeli gyerekek iskolai előmenetelét, hogy külön osztályba – és itt a törvény lehetőséget adna az összevont évfolyamokkal működő osztályokra is – kell szervezni őket.

A kilencvenes évek elején a felzárkóztató osztályok rendszere már egyszer megbukott: a mindennapi gyakorlatok azt mutatták, hogy a felzárkóztató osztályba került gyerekek soha nem kerültek vissza társaik közé; ahogy a hetvenes években cigány osztály és vegyes osztály között nem volt átjárás, ahogy a kisegítő osztályokból sem volt soha visszaút a normál osztályokba, úgy a felzárkóztató osztályokból sem kerültek át gyerekek a normál osztályokba. Ezért szüntették be, mert az akkori oktatási kormányzat belátta, hogy ezek az osztályok nem szolgálnak mást, mint a szegények intézményes elkülönítését. Most ugyanez történik, bővített formában. Az iskolák gyakorlatilag szabad kezet kapnak ahhoz, hogy törvényesen külön osztályokba szervezzék, és ezzel megbélyegezzék azokat a gyerekeket, akiknek annyi a „bűnük”, hogy szegény családba születtek.

Hát ilyen a mi kormányunk társadalomképe: aki szegény, annak még a gyereke is bűnhődjön.