Sikoly

Szerző: Markó Róbert
2010. 12. 01. Kategória: kaMMMra, Vezércikkek

A zember tragédiája

A zember tragédiája

A Magyar Hírlap ízléstelenségnek tartotta, hogy a Nemzeti Színház ad otthont a Román Kulturális Intézet állófogadásának, hogy „Alföldi színházában koccintanak Erdély elcsatolására”, a Jobbik sajtóközleménye egyenesen hazaárulásnak titulálta a gesztust, amely pedig nem volt más, mint diplomáciai ügyetlenkedés. Ám, ha bármi más is volna: semmi köze ahhoz, hogy Alföldi milyen színházat csinál a Bajor Gizi parkban. Ahogy annak sem, milyen egy igazgató származása és magánélete.

A Nemzeti Színház igazgatója két sajtóközleményt adott ki utóbb, egyiket a kultúra összetartó erejéről  és még aznap estére arról, hogy megváltoztatta korábbi döntését és a rendezvény helyszíne nem a Nemzeti Színház lesz.

A jövő Budapesten is elkezdődött, írtam barátaimnak a hír hallatán, mert eztán biztosan fognak olyan kitételt találni Alföldi szerződésében, amelyet megszegett, áthágott, nem teljesített. És lőn: a Magyar Hírlap tájékoztatott, hogy Pálffy István, a KDNP szóvivője pártja nevében „kérte, hogy az igazgatóval kötött szerződést a kultúráért felelős államtitkár azonnal vizsgálja át. „Ha megállapítható, hogy megsértette az intézmény vagy a közönség érdekeit, és intézkedésével erkölcsi kárt okozott, haladéktalanul menessze tisztségéből”. Innen jelzem Pálffy Istvánnak és a később a parlamentben interpelláló, majd a Nemzeti Színháznál Alföldi személye ellen tüntetést szervező Jobbiknak is: az intézmény és a közönség érdeke az, hogy jó színházat lásson. Az intézmény és a közönség érdeke az, hogy a kortárs magyar valóságára reflektáló színházat lásson. És a Nemzetiben olyat lát. S ha itt valakit erkölcsi kár ért, az feltétlenül Alföldi Róbert. Mert tessék mondani, ha jelentős nemzeti intézményünk vezetője egyszeriben Robertka (a Szentkorona Rádió weboldala), Roberta (a Jobbik weboldala), sőt szélsőséges judeoliberális médiaceleb (a Szentkorona Rádió weboldala), még inkább kis liberáltakony (Erdély Ma) lesz különféle orgánumokban, az nem botrány? Ha egy embert – nem lopott, nem hazudott, nem gyilkolt – vélt vagy valós szexuális érdeklődése szerint ítélnek meg és el a médiában, az nem botrány?

Nem botrány-e az, hogy parlamenti párt ilyen hírt bocsát ki: ”A sort most egy szintén génkezeléssel előállított kozmopolita folytatja, a homoszexuális Alföldi Roberta, aki az általa vezetett Nemzeti Színházban ad helyt a magyarok számára tragikus esemény feletti örvendezésnek.” (a jobbik.hu ”országos híre” 2010. november 18-án)

Ha ideje engedi, ezekre kérdésekre is hasonló vehemenciával keresheti a választ a „kultúrpolitika.”