coMMMunity

Lázár János a rendszerváltozást követő időszak rövid társadalompolitikai értékelése során a határozott állami szerepvállalás szükségességére hívja fel a figyelmet Gyöngyöspata: A valóság újrafelfedezése című cikkében.

A politika felelősségét sem vitatva próbál összefüggéseket és válaszokat találni az oktatással és a munkanélküliséggel kapcsolatban a cigányságot sújtó állapotokra. Miközben minden társadalmi szereplőt elmarasztal, a kiutat ebből a helyzetből kormánya még nem létező közfoglalkoztatási programjában és a sikeres közoktatásban látja.

Photo: Burt Glinn: USA 1957, Integration at Little Rock High School

Véleménye szerint a társadalmi integráció elérésének kulcsfontosságú tényezője az oktatás, jó példaként pedig városát, Hódmezővásárhelyet hozza, melynek sikere Lázár szerint Európa-szerte elismert. Valóban ennyi lenne a megoldás? Valóban felmentheti-e magát Lázár János politikai szerepe alól, csupán azért, mert azon kevesek egyike, aki elfogadja az integráció létjogosultságát, emellett polgármesterként valódi lépéseket is tett annak elérésére?

Cikkében a röviden felvázolt társadalomtörténeti összefüggések, illetve önmagával és a kormányzattal kapcsolatos kritikus mondatai is részben érthetők, az azonban már kevésbé hihető, hogy kiléphet a pártos gondolkodás értelmezési keretei közül. Próbál, de nem sikerül, hiszen az őszinte szembenézés csak saját városára korlátozódik, és jobbára az előző kormányzat nyakába varrja a szegényekkel, cigányokkal kapcsolatos sikertelen társadalmi integrációt.

Ez lenne a valóság újrafelfedezése? Mindezt úgy teszi, hogy figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy Hódmezővásárhely sikere egyben az előző kormányzat idején született integrációs oktatásszervezés eredménye. Az oktatási integrációhoz szükséges szakmai, pénzügyi és nem utolsó sorban jogszabályi keretek nem most, hanem nyolc évvel ezelőtt rajzolódtak ki. A ,,valóság felfedezése” a legszegényebbeknek, a képzetleneknek már a rendszerváltást megelőzően is a mindennapok része volt. De arra az „újrafelfedezésre” talán legrosszabb álmaikban sem gondoltak, hogy az adópolitika kapcsán, majd a magasabb jövedelműeket részesítik előnyben, vagy az őket elérő támogatási összegeket tovább zsugorítják. Az évekig valóban katasztrofális színvonalon működő közfoglalkoztatásra fordítandó összeget közel felére csökkentette, fél éve teljesen leépítette az új kormány. A Lázár János által New Dealnek nevezett, újraszervezett közfoglalkoztatás bevezetésének az idejét a Széll Kálmán terv 2012-re teszi, így az eddig is mélyen a létminimum alatt tengődők helyzete további elképzelhetetlen szintre süllyed. Az oktatás szülőket érintő terhe nem lett kisebb, csak az új kormány költ még az előzőhöz képest is kevesebbet a közoktatásra. Az ingyenes közoktatás és ezáltal az „ingyenélő szülők” hazug mítoszát is el kellene felejteni végre. A mára széleskörű, de a valóságban nem elég hatékonyan működő támogatási rendszer kiépülése mellett is komoly kiadást jelent a szegényeknek gyermekeik taníttatása. A kőkemény valósághoz tartozik, hogy épp a mostani kormányzat adó- és foglalkoztatáspolitikája, az elkülönítésre és elitoktatásra épülő közoktatása erősíti az állami lemondást szegényebb polgárainkról. Mindezek mellett azért egészen furcsa a kormánypárti frakcióvezető részéről a hódmezővásárhelyi integrációs példával zárni a gondolatmenetet, mivel a szegénysorsú és cigány gyerekek együttnevelése láthatóan ellentétes a hivatalos kormánypolitika, az oktatási vagy a roma felzárkózásért felelős tárcák intézkedéseivel.

Lázár, Gyöngyöspatát az országos állapotokat sújtó problémahalmaz csúcsaként szeretné érzékeltetni úgy, hogy közben a legfontosabb tényezőket nem veszi figyelembe.

Vagy nem olvasta a gyöngyöspatai helyzetről készült kisebbségi ombudsmani jelentést, vagy kellő jelentőséget nem tulajdonított neki.

Kállai Ernő kisebbségi ombudsman munkatársai több napig tartó munkával alapos helyzetelemzést készítettek Gyöngyöspatáról, amiben nemcsak a szélsőjobboldal által generált eseményekkel, hanem a lakhatási és oktatási szegregációs helyzettel is foglalkoznak.  (Az előbbi kapcsán érdemes megjegyezni, hogy két gyöngyöspatai lakos Vona Gábor parlamenti képviselő általi fogadóórai meghallgatása és a masírozás között ok-okozati összefüggést lehet felfedezni, mindez a Barikád TV egyik internetes tudósításából kiderül.)

Az ombudsmani jelentés a rasszista alakulatokkal szembeni hatósági tétlenséget, az elmaradt jogszabályi módosításokat, a meglévő törvényi anomáliákat részletesen felsorolja, de a Jobbik katalizáló szerepét nem említi. Ha ténylegesen nem is, de közvetetten ismét egy szélsőséges parlamenti párt képviselői állnak a cigányokat sújtó újabb pogrom mögött. Határozott állami fellépésre mikor és milyen esetekben lehet végre számítani, nem feledve, hogy a tatárszentgyörgyi gárdista felvonulás és az egyik, ott elkövetett cigányok elleni gyilkosság között is szoros kapcsolat fedezhető fel? Mindezzel együtt újdonságot nem írtunk le, mivel a Parlamentben is napirendi téma a Jobbik és a szélsőjobbhoz köthető szervezetek kapcsolata. A kérdés inkább az, hogy a Parlamentben ülő szélsőjobboldali képviselők kollektív uszításával, egy adott népcsoportra használt ,,jó reggelt”-szerű kirekesztő pártszlogen használatával szemben mikor lép fel végre egyértelműen a kormány? A büntetőtörvénykönyvet már régen ki kellett volna egészíteni a „cigánybűnözés” kifejezésre vonatkozó tiltással, vagy fel kellett volna számolni a mindennapos parlamenti gyűlöletbeszédet.

Akiket katonák kísértek iskolába

Az ombudsmani jelentésből fény derül arra, hogy a gyöngyöspatai lakhatási és oktatási szegregáció a dél- afrikai apartheid tökéletes magyar megfelelője. A helyi képviselő testület által 2007-ben hozott, változtatási tilalomról szóló építési rendelete egyértelműen a cigányok faluba történő beköltözését akadályozta meg sikeresen, és az építési, bővítési tilalom is őket sújtotta egy-két, az utcájukban lakó nem cigány honfitársukkal együtt: „Egyes roma tulajdonosok tehát az önkormányzat intézkedése miatt jóval hátrányosabb helyzetben vannak, ha lakhatási körülményeiken változtatni akarnak, hiszen nem építkezhetnek telkükön és a meglévő lakóépületeiket sem bővíthetik.” (ombudsmani jelentés)

De miért nem a cigányok demonstráltak eddig Gyöngyöspatán, hiszen nekik lett volna rá okuk az elmúlt évek önkormányzati intézkedéseit tekintve. Az ombudsmani jelentésben feltárt, a gyöngyöspatai cigányságot több éve sújtó diszkriminatív önkormányzati intézkedéssorozat miatt ők tarthattak volna békés demonstrációt a Kormány, az oktatásért felelős minisztérium, a kormányhivatal, de legfőképpen az Alkotmánybíróság előtt. Gyöngyöspata többségi társadalma és önkormányzata, a község által fenntartott iskolája fizikailag is megpróbálta távol tartani és gettóba zárni lakosainak közel húsz százalékát. Ezzel szemben sajnos tudjuk, hogy az elnyomottak nem mindig tudnak a demokrácia vagy Gandhi békés eszközeivel élni, érdekeiket megfelelően képviselni. Mégis az adatok egyáltalán nem arra utalnak, hogy a gyöngyöspatai cigány származású magyar állampolgárok hihetetlen agresszióval válaszoltak volna a kirekesztő és elkülönítő, többségi és helyi politikára.

A fizikai kirekesztés napjainkban jelenlévő, állami intézkedésekben, települési helyi rendeletekben ,,törvényesített formái” nem tűntek el, a gyöngyöspatai helyzet egyáltalán nem egyedi elszigetelt jelenség. A különböző helyi rendeletekkel vagy rendészeti típusú eszközökkel, a másodrendű állampolgároknak tekintett cigányság számára kijelölt oktatási és lakóhelyi gettókat legitimálja a hatalom, a kirekesztő többség nagy megelégedésére. A gyöngyöspatai rendelet a helyi jogszokásra épült, mint azt egy helyi lakos meg is erősíti az egyik video felvételen, miszerint „meg van nekik szabályozva, hogy hol lakhatnak”.

A jelentésben olvashatjuk, hogy nemcsak lakóhelyükön a családokat, hanem a gyöngyöspatai általános iskolában a családok gyerekeit is szegregálják. A földszinti részen fizikailag is elkülönítették a cigány tanulókat a többiektől, délután pedig kizárták a cigány gyerekeket a napközis foglalkozásból. A helyi önkormányzati rendelet szerint „a napközis ellátást az a tanuló veheti igénybe, akinek az édesanyja munkaviszonyban áll.” Talán nem kell magyarázni, hogy egy ilyen kitétel az anyák foglalkoztatására vonatkozólag még a rendszerváltás előtt is jól körülhatárolhatóan a cigány gyerekek felét, míg napjainkban közel 85%-át érintené országosan, és zárná ki a napközis foglalkozásból.

Ezen túlmenően a gyöngyöspatai iskolában eltérő tantervű osztályokban tanulnak azok a gyerekek is, akiket integrált osztályba javasolt a szakértői bizottság, a normál tagozat párhuzamos évfolyamain pedig elkülönített cigány osztályokat hoztak létre. Az iskola tanulóinak közel 48%-a cigány származású, akik zömét, vagyis az összes cigány tanuló kétharmadát a B osztályokba koncentrálták annak érdekében, hogy az A osztályokban a számarányuk jelentősen alacsonyabb lehessen. A vizsgálat azt is megállapítja, hogy: ,,a jogellenes, etnikai származáson alapuló elkülönítés szándékos volta azért egyértelmű, mert e rendszer semmiképpen sem magyarázható a véletlenszerűséggel.”

Nem minden esetben érdemes párhuzamot vonni az afroamerikaiak és a cigányság helyzete között, de mégis érdekes lehet a gyöngyöspatai helyzettel összefüggésben a hazánkban még mindig nem eleget idézett 1954-es Brown v. Board of Education ügy. Az afroamerikai szülők által, gyermekeik iskolai kirekesztése ellen kezdeményezett perben a Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy “az azonos korú és képességű gyerekek kizárólag faji alapon történő elkülönítése a feketékben a közösségen belüli helyükkel kapcsolatban kisebbrendűségi érzést kelt, és ez oly módon hathat a szívükre és elméjükre, ami valószínűleg soha többé nem orvosolható. (…) A kisebbrendűségi érzés pedig kihat a gyermek tanulási motivációjára.” Az USA-ban kimondták, hogy az oktatási intézmények korábbi faji alapon történő elkülönítési, de egyenlő ,,színvonalú” oktatást biztosító gyakorlata nem tekinthető törvényesnek. Mindezek után az arkansasi Little Rock Central High Schoolba felvett afroamerikai gyerekeket, a Little Rock-i kilenceket, a hadsereg kísérte az addig csak fehérek által látogathatott iskolába, hogy érvényt szerezzen jogaiknak és megvédje őket a tiltakozó tömegtől.

Gyöngyöspatán a korábban is meglévő és hatályos jogszabályok alapján már el lehetett volna járni a gárdista és rokon-formációik ellen, helyette a törvényi alkalmazás örökös tétlenségének voltunk ismét szemtanúi. A törvények kellő alkalmazása és betartatása több területen sem működik megfelelően, az állam pont a védelemre szoruló csoportokat és kisebbségeket hagyja rendszerint cserben. Kis túlzással, Gyöngyöspatán és még számos magyarországi településen, már rég kivonulhatott volna a hadsereg vagy a rendőrség, hogy a közintézményekben megszüntesse a cigányok fizikai elkülönítését vagy az önkormányzati apartheid-intézkedésektől megvédje állampolgárait a felidézett amerikai mintának megfelelően. Bár Pintér Sándor, immár az amerikai nagykövettel együtt újból kivonult a településre, de továbbra is csak az utcák rendjét biztosítják, a településen és a közintézményekben fennálló egyéb jogsértések felszámolásáról nincsen hír. Mindezek ismeretében a helyi bizottság összetétele amely a rendre fog vigyázni erősen megkérdőjelezhető. Lesznek közöttük etnikai konfliktusokban jártas amerikai szakértők, helyi cigány kisebbségi képviselők, elképzelhetően az elmúlt évek mulasztásaiban érintett önkormányzati képviselők, nem utolsó sorban a belügyminiszter külön felkérésére bizottsági tag lesz még a helyi iskola igazgatója.

Lázár János Hódmezővásárhely deszegregációs eredményeit hozza példának írása végén. Jómagam is azok közé tartozom, akik eljátszottak a gondolattal, hogy Lázár János oktatási államtitkári kinevezéséért népi kezdeményezést indítson, mivel azon ritka politikusok egyike, aki az oktatási integráció fontosságát és pozitív eredményeit sem tagadja. Nem elterjedt módon a lakhatási és oktatási szegregációt is együtt próbálta meg kezelni városában, ahol a helyzet javult – de mint olvashatjuk a cikkben – még közel sem tökéletes. A 2006-ban történt radikális hódmezővásárhelyi közoktatási átszervezést követően folyamatosan csökken az iskolák közötti szelekció. Viszont Hódmezővásárhely sem kivétel, az egyházi és alapítványi fenntartású intézményeket ott sem, lehet kötelezni arra, hogy ugyanolyan feltételekkel vegyenek részt a városi deszegregációs programban, mint az önkormányzati intézmények.

Országos és nagyobb léptékű változásokhoz, a közpénzekből működtetett közoktatási intézmények azonos feltételű és kötelező integrációs részvétele érdekében határozott intézkedésekre lenne szükség. Határozott, nem pedig kirekesztő, nem a napjainkban tapasztalt szegény- vagy cigányellenes intézkedésekre kellene gondolni. Ehhez képest a józan ész, a hazai és nemzetközi társadalomtudományi tényekkel, az európai szemlélettel szembefordulva alakulnak a társadalmi integrációt érintő döntések, különösen igaz ez az oktatáspolitikára. A kormányzat pillanatokon belül törvénybe iktatja a szegregációt, mivel kis létszámú osztályokat, „Hídprogramnak” nevezett gettóosztályokat hoz létre, a tankötelezettség újabb korhatárát pedig lottóhúzáshoz hasonlóan dönti el. Az egyházi intézmények teljesen érinthetetlen diplomáciai területté válnak, és mindezt úgy, hogy jelenleg az adófizető állampolgárok tartják el alapvetően az egyházakat a hívek helyett. Nemzetgazdasági szinten a legdrágább és legigazságtalanabb oktatási finanszírozás alakult ki már régen, viszont a mostani kormányzat az, amelyik egyáltalán nem várja el az egyházaktól, hogy ugyanolyan játékszabályok alapján oktatassák a szegény és cigány gyerekeket, mint az önkormányzati fenntartású intézmények.

Felmerül a kérdés, hogy lehet-e valaki egyszerre integrátor polgármester és a társadalmi egyenlőtlenségeket növelő kormánypolitikus. Valamelyik pozíciót ott kellene hagyni, mert nehéz jól kijönni belőle, összezavarja mindazokat, akik szimpátiával követték eddig Lázár hitelesnek tűnő integrációs intézkedéseit és kijelentéseit. Mielőtt Lázár János esetleg Hódmezővásárhelyre vissza, netán az oktatási tárcának helyet nyújtó Szalay utcai épületbe beköltözne, talán néhány fontos lépést megtehetne. Először is körül kellene tekinteni, hogy általában a helyi döntéshozók, de különösen azon országgyűlési képviselők, akik egyszerre polgármesterek, az általuk vezette településeken biztosítják-e a diszkriminációmentes, egyenlő esélyű, és minőségi közoktatás feltételeit. Ezt követően Lázár János szokásához híven villámgyorsan benyújthatna egy javaslatot, hogy az integrációról és esélyegyenlőségről (jelenleg még) rendelkező törvények alkalmazásának helyzetéről minden önkormányzatnál alapos vizsgálatra kerüljön sor. Azokon a településeken és intézményekben, ahol a vizsgálatot követően az egyenlő bánásmód követelménye sérül, ott a törvényes állapotot azonnali hatállyal kell helyreállítani. Sokkal nagyobb a baj, mint ahogy Lázár János gondolja és írja: ,,A rend azonnali helyreállítása azonban még csak az államot helyezi vissza a jogaiba Gyöngyöspatán. Ennél sokkal fontosabb, hogy a gyöngyöspataiakat is visszahelyezzük jogaikba a saját országukban.”

Magyarországon folyamatosan nőtt az elmúlt években az egyiskolás településeken a szegregált iskolák száma, a többiskolás településeken pedig az iskolák közötti szegregáció mértéke, így évről évre nő azoknak száma, akiknek alapvető jogai sérülnek, akiket vissza kellene helyezni jogaikba, ráadásul a saját országukban.