coMMMunity

A coMMMunity-től azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy moderáljam a Krízisújságírás című műhelybeszélgetést. (június 1. 14:30-tól a Gödörben) Tekintettel arra, hogy az efféle feladatok merőben procedurálisak, ezért az alábbi vitaindító kérdéssor célja is inkább az, hogy apropót adjon a beszélgetés elkezdéséhez, mintsem hogy kijelöljön bármilyen medret a vita számára. E pedellusi szerep ugyanakkor, úgy vélem, felhatalmaz arra, hogy már itt beléfojtsam a szót abba, aki megkísérel arról bölcselkedni, hogy

a)      az objektivitás csak cél lehet, de teljes objektivitás nem lehetséges,

b)      jó lenne, ha az újságírók nem kevernék össze a tényeket a véleménnyel

c)      a politikai sajtónak nem kell politikailag pártatlannak lennie.

Krízis (fotó: Svgorange)

A kérdéscsoportok a következők lesznek:

1.      Polgárháborúra emlékeztető pszichózist hozott Gyöngyöspatára a szélsőséges félkatonai csoportok megjelenése. Mit csinál az újságíró, ha a helyszínen mindenki krízistüneteket produkál, azaz szorong a félelemtől vagy elvakultan dühöng? Miről tudósít ilyenkor?

1.      Magyari Péter gyöngyöspatai cikke régi és új törésvonalak mentén osztja meg az olvasóközönséget. Akiknek nem tetszik a Magyari-féle újságírás, attól kérdeném: tudnak a Magyariénál jobb gyöngyöspatai tudósításról? Akikek tetszik, azoktól pedig ezt: Nem kifogásolható, ha egy falut az újságíró úgy ahogy van, cigányokra és magyarokra oszt fel? Hogyan jön létre egy újságírói állítás “a patai magyarokról” és a “patai cigányokról”? Milyen újságírói feltárás előzi meg ezeket a mondatokat? Kinek hisz informátorai közül ilyenkor a hírlapíró?

2.      A patai krízis emlékezetes éjjelén kizárólag civilek és emberi jogi aktivisták tudósítottak a helyszínről. A hivatásos újságírók – miközben követték ezeket a tudósításokat – nehezteltek a civilekre és szakmai kifogásokat fogalmaztak meg velük szemben. Hogy is van ez?

3.      Az újságíró kinek hiszi el, hogy jó-e munkája vagy sem? A szakmai mércének milyen dimenziói, megjelenési formái vannak?

4.      Közismert az a logikai hiba, amelyik a kereskedelmi tévéken akarja behajtani a közmédia által felhalmozott tartozásokat. Nincs-e hasonlóról szó, amikor most a patai riportokon akarjuk behajtani egy robusztus és sokrétű nyilvánosság hiányát a roma tematikákkal kapcsolatban?

5.      Ha a média szervezőelvei rendre a többség szavát, tekintetét, érdeklődését, értékeit, érdekeit támogatják, akkor (az alkotmányon kívül) kinek a dolga emlékeztetni a kisebbségek jogaira? Az újságírónak dolga-e ez?

6.      A krízishelyzetben módosulnak-e a korrekt újságírás szabályai? Milyen vonatkozásban? Hogyan oszlik meg a teher/felelősség az újságíró és a szerkesztőség/kiadó között?

7.      A pár nappal ezelőtti BL-döntőn a pályára beugrott egy tréfás néző, aki megakasztotta ugyan a játékot, de a közvetítés szerkesztői ügyeltek, hogy ne mutassák (mondván, ne érhesse el valódi célját az illető). Látnak-e megszívlelendő tanulságot ebben a jövendőbeli masírozásokkal kapcsolatos híradások számára? Vagy: Még a mai nyilvánosság is védi a kiszolgáltatottakat?

8.      Egy rasszista többség kategóriáit, frame-jeit, szóhasználatát tényműfajban hogyan kell megjeleníteni?

9.      Az újságíró adott esetben hogyan egyensúlyoz a szakmája iránti lojalitás és a közönség többségének értékrendje (és más szerkesztőségi realitások) között?

10.      Miközben itt erről beszélünk, ki van Hajdúhadházon és a többi krízisterületen? Mit csinálnak? Mit csinálnak másképp, mint azelőtt?

11.      Szükségét látja-e az újságírószakma annak, hogy kapjanak harctéri tudósítóktól, külföldi szakemberektől, válságmediátoroktól olyan képzést, amely révén jobban fel tudnak készülni az akut vagy éppen elhúzódó válságokról való tudósításra?

12. Lett volna-e valamilyen saját szerepe a roma médiának? Ha igen mi és miért nem élt vele? Ha nem, miért nem?