Ha én roma lennék!
Szerző: ficak
2011. 09. 15. Kategória: komPoszt - blogajánló, Vezércikkek
Ez a két picur gyerek még nem tudja kicsoda, hová született, roma-e vagy magyar, fekete-e vagy fehér, nem is érdekli őket ilyesmi, csak édesdeden alszanak! Talán álmodnak! Gyönyörűek!
Ha én roma lennék, akkor biztosan elmondanám, olvasva ezt a coMMMunity oldalt, hogy engem rohadtul idegesít, hogy csak velünk foglalkoznak, rólunk írnak értünk sírnak és örülnek, sokszor féltenek és félnek! Nem szeretném ezt, mert azt mondanám, – megvan nekünk a Méltóságunk, Erkölcsünk és Tartásunk! Igaz sokat foglalkoznak velünk, de mi is ide tartozunk és igaz, hogy köztünk is ugyanúgy vannak rongy emberek mint a magyarok között, de inkább azt szeretnénk ha tényleg ez egy olyan mozgalom lenne amely mindenkihez és mindenkiről szólna, ugyanis kínos már ez a sok „cigányozás”, pro- és kontra.
Ha én roma volnék, – akkor elmesélném, hogy a barátom egyszerre két lányt szeretett és nem tudott dönteni, bár már az egyikkel együtt élt több éve, és odaállt a szülei elé harminc évesen , és tanácsot kért mitévő legyen. A tízgyermekes édesanya pedig kimondta a verdiktet, – és az úgy lett ! Mert a fiú tudta, hogy az édesanyja jól „lát”! Cigányoknál a család szent!
Ilyeneket elmesélnék, mert tudni kell, hogy egy roma család hogyan működik! Azt is propagálnunk kellene, hogy egy magyar család ma hogyan nem „működik” !
Ha én roma volnék azt is elmondanám, hogy ma a 18 és 30 év közötti magyar fiúk lassan ötven százaléka steril! Lévén a sok szexuális aktus és fertőzés , főleg a clamiídiával mit sem törődés végett, és sorolhatnám, de most nem ez a lényeg. Tragédia, mert nem mi vagyunk sokan mondanám, ők vannak kevesen és még kevesebben lesznek, mert aki még itthon marad, az tudatosan tönkreteszi magát. Vajon miért van baj a cigány fiatalsággal ? Mert keverednek, beintegrálódnak egy integrálatlan közösségbe, ráadásul ők már nem látták szüleiket dolgozni, egyre kevésbé ismerik saját kultúrájukat, így elvesznek és rabokká válnak , vagy genszterekké. Azonban ne feledjük ez megyénként változik. Ahogyan a szegénység nő , úgy romlik a helyzet.
Ha én roma lennék nagyon utálnám a cigányozást, a gyűlöletet és az állandósult megmentésünkre tett kísérleteket. Hordanék egy nagy-nagy transzparenst, amire ez lenne ráírva – kérem ne tessenek minket megvédeni, megmenteni- !
Kicsit kezd idegesíteni , mint ahogyan roma barátaimat is ez a sok „törődés”, ami olyan álszentnek tűnik. Ráadásul én azt érzem, hogy a Commmunity-nek nem csak ez lenne a dolga, hanem egy olyan mozgalom létrehozása, amely felkarolja a liberális gondolkodású embereket, és a méltóságán valóban csorbát szenvedettek védelmére kell, hogy letegye a voksát és írásait! Mert már elszabadult a pokol ebben az országban bőrszíntől függetlenül! A káosz egyre nagyobb és az elnyomás a diktatúra szele már igencsak fújdogál, és mi csak hallgatunk és homokba dugva fejünket meg akarjuk menteni a romákat, akiknek pontosan erre nincs szükségük. Ők velünk együtt akarnak élni, lélegezni, gondolkodni, – és nem külön!
Együtt álmodni szabadon, mint ahogyan a képen a két kisgyermek – boldogan! Azonban mostanság ebben az országban már boldognak sem szabad látszani, mert gyanússá válsz, szabadon gondolkodni és alkotni sem szabad, mert rögtön kitűnsz a sok lehajtott fejű szorongó ember közül. Rövid másfél év alatt sikerült elvenni egy ország méltóságát , identitását, és visszarántani egy nemszeretem világba, magyart, zsidót, cigányt egyaránt!
Ha én roma lennék,- most összefognék!
- → ficak naplója a coMMMunity-n







