coMMMunity

2011 őszén 13 héten át heti egy kérdést tettünk fel nektek  a népszámlálással, illetve ezzel összefüggésben az etnikai identitás megvallásával kapcsolatban felmerülő dilemmákról. Ezzel párhuzamosan cikk-sorozatot közöltünk, amelyben különböző szakterületek képviselői fejtették ki érveiket és ellenérveiket az etnikai regisztrációról. Az a szándék, hogy megbeszéljük az etnikai identitás bevallásának dilemmáit, és felhívjuk a figyelmet a népszámlálás etnikai adatainak fontosságára, és azok használhatóságának nehézségeire nagyon fontos – ez a hazai társadalompolitika egyik kulcskérdése.

Többség – kisebbség

Összesen 12+1 kérdésre kértük válaszaitokat. Az első kérdésre még közel 600-an válaszoltak (562), ám a válaszadói lelkesedés folyamatosan apadt: az utolsó kérdésre már csak harmadannyian (193) reagáltak, mint az elsőre. Ebben talán része lehetett az kérdésekben rejlő egyre nehezebb dilemmáknak. Fontos megjegyezzük, hogy a válaszolók számán és válaszain kívül semmilyen információ nem áll rendelkezésünkre, így a válaszok nem tükrözik semmilyen népcsoport vagy társadalmi réteg, de még a coMMMunity olvasótáborának véleményét sem.

A kérdések egy csoportja az identitás megvallásának dilemmáiról szólt, másik része pedig arra vonatkozott, hogy mire is lehet jó, ha az etnikai hovatartozásról megbízható népszámlálási adatok állnak rendelkezésre. A kérdésekre adott válaszok eléggé egy irányba mutatnak, mondhatni ’konszerzusosak’ voltak. Két kérdés kivételével a válaszadók háromnegyede vagy annál több ugyanarra a válaszlehetőségre kattintott.

A válaszolókat megosztó egyik kérdés rögtön az indító felvetés volt: Fontos-e számodra, hogy a népszámláláson megvalld nemzeti identitásodat? Többeknek volt (54%) nem fontos, mint ahánynak (40%) igen. Ez elég fontos kontextust rajzol a szavazás-sor ezt követő kérdéseinek értelmezéséhez, hiszen azok mindegyike az identitásválasztás, illetve -vállalás tematikájában mozog. Abban kevés kivételtől eltekintve egyetértés mutatkozott, hogy a nemzeti- etnikai hovatartozást kizárólag az érintett egyénnek van joga meghatározni. Azt a szociológia kutatásokban gyakran alkalmazott megközelítést tehát szinte mindenki elutasította, hogy egy külső személy (“szakértő”) határozza meg, hogy például ki a cigány egy adott településen. Nagyon szomorú ugyanakkor, – és az indító kérdésre adott válaszokat is némileg magyarázó eredmény – hogy a válaszolók döntő többsége (81%-a) azt gondolja, hogy ma sokan félnek megvallani cigány identitásukat Magyarországon. De miért?

Többek között azért is, mert a válaszolók meghatározó hányada (73%-a) úgy gondolja, hogy van kockázata az etnikai adatgyűjtésnek. Nagyon érdekes lenne tudni, hogy vajon az így válaszolók milyen veszélyektől félnek, és ezeket a félelmeket lehet-e, és milyen módon csökkenteni. Biztosan nem segítenek e félelmek feloldásában az olyan esetek, mint Sajókaza, ahol a népszámlálás vallási és nemzetiségi adatait – igaz “csak” települési szinten – még annak befejezése előtt kiszivárogtatták, és felhasználták egy, a helyi buddhista közösség elleni eljárásban. Azért is tartanak a válaszolók (79 %-uk) a népszavazás érzékeny kérdéseitől, mert úgy gondolják, hogy a cigányok etnikai identitásának bevallását nagy mértékben a többség romákkal kapcsolatos attitűdjei befolyásolják. Azok pedig minden kutatás és hétköznapi tapasztalat szerint igen negatívak, vagyis úgy érzik, hogy a többségi attitűdök miatt nem jó ma Magyarországon cigánynak lenni. (Egy módszertani kommentet azért igényel ez a kérdés, pontosabban a hozzá felkínált válaszok: a kérdésre Szerinted mitől függ, hogy valaki cigánynak vallja magát a népszámláláson? adott igen, illetve nem válaszokra sok más magyarázat is lehetséges, mint a kérdést megfogalmazók szerint. Sokan tehát lehet, hogy nem tudtak válaszolni, annak ellenére, hogy van véleményük e kérdésről.)

A kérdések nagyobb csoportja arra keresett választ, hogy mire használhatók és mire nem a népszámlálás etnikai adatai. A szavazók elsöprő többsége (89%-a) úgy gondolta, hogy a népszámlálás etnikai adatai nem nyújtanak hiteles képet Magyarország etnikai összetételéről.  A fenti vélemény fényében nem meglepő, hogy a válaszolók a népszámlálás etnikai adatainak közpolitika számára történő felhasználási lehetőségeit is szűknek látják: több, mint négyötödük úgy vélte, hogy az adatgyűjtés nem könnyíti meg a diszkrimináció elleni fellépést, és nem használható fel közpolitikai célokra sem.

kettős identitás

Két olyan kérdést is tartalmazott a szavazat-sorozat, amely nem az identitásválasztás szempontjából mérlegelte a népszámlálás etnikai hovatartozásra vonatkozó kérdéseinek megválaszolását, hanem annak lehetséges hasznát taglalta: e kérdésekre (magas válaszhiány mellett) igen megosztó válaszok érkeztek. Az első azt a dilemmát fogalmazta meg, hogy minél nagyobb(nak látszik) egy etnikai kisebbség, annál jobb ahhoz tartozni. A válaszolók többsége (57%-a) ezzel nem értett egyet, és azt gondolta, hogy a cigány népesség népszámláson regisztrált aránya nem befolyásolja azt, hogy milyen érzés cigányként ebben az országban élni – vagyis mindegy, hogy a lakosság 2 vagy 10 százaléka vallja magát cigánynak a népszámláson, ettől nem lesz sem jobb, sem rosszabb romának lenni. A másik kérdés, mely egyben a szavazás-sorozat utolsó felvetése volt, és a legmegosztóbb az összes kérdés között, egy imperatívuszt feszegetett (melyet a magukat többséghez tartozók belső parancsként foghattak fel, a roma kisebbséghez tartozók pedig elvárásként fogalmazhattak meg a többség felé): azt firtatta, hogy az adott kisebbséggel szolidaritást vállaló nem cigány identitású személyek vallják-e magukat romának a népszámláláson az ellenséges társadalmi légkörben. Ezzel nagyjából kétszer annyian értettek egyet, mint nem, viszont nagyon sokan (a szavazók egyharmada) nem tudtak válaszolni a dilemmára.

Tisztában vagyunk vele, hogy a népszámláláshoz kapcsolódó, az etnikai identitás vállalásának problémáját körültapogató szavazás-sorozatunk semmilyen szempontból nem tekinthető kutatásnak, mint ahogy azt is tudjuk, hogy a kapott válaszok nem reprezentatívak semmilyen meghatározható társadalmi csoportra sem. Mégis, a kérdéseken való gondolkodásra serkentésen kívül valamilyen módon arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy az érintett probléma meglehetősen komplex, korántsem magától értetődőek az elsőre triviálisnak tetsző válaszok. Ha ez az egész kis sorozat csak arra volt jó, hogy néhányszáz ember elkezdje végiggondolni a kérdésekkel, és a hozzájuk kapcsolódó cikkekkel körüljárt problémahalmazt, és megpróbálja kialakítani saját véleményét, már megérte belekezdeni.