coMMMunity

Egyfelől van az ájemef meg az eu, amelyek folyamatosan öntik a közpénzt és a közhatalmat az ejróba, és egyre finnyásabban fogják az orrukat, ha magyar kormánytisztségviselővel hozza össze őket a rossz sors. És általában passzív-agresszívkodnak a nem-eurótagokra, k-európára, amrikára, az iszlámra, kínára – mindenre, csak arról ne kelljen beszélni, hogy nincs növekedés. Növekedés nélkül márpedig az ejró olyan, hát, izé.

Részlet Tom Otterness: The Real World című installációjából (Rockefeller Park)

Másfelől van a magyar ormány, amely kompulzíve bizonyít, bizonyítgat, csak a nagy erőlködés közben elfelejtette, mit is akart bizonyítani és kinek. Ezt bevallani snassz, tehát: harcol, harcol, harcol. Most épp a jogállamot fekteti kévállra, ami jogos is, hiszen jogvégzett elitje van nekije.

Bibó István forog a sírjában.

Az állami tisztviselők és a budapesti szakértelmiség lecserélte a frank-kölcsöneit frankó magyar kölcsönökre, a többi meg dögöljön meg. (Megdöglik.) Épül a magyar osztályállam, 21. századi (financiális) eszközökkel, 19. századi szerkezetben.

Az ájemefeu és az ormány között adva van a társadalom, amely tűr, fogat csikorgat, zsidócigányozik, követelni egyetlen dolgot követel, de azt tűzön-vízen át: legyen nekije Való Világ.