Rossz doktor

Szerző: Mesés Péter
2012. 01. 16. Kategória: karantén - közéleti vírusirtó, Pellengér, Vezércikkek

Nem mintha bármi újat is tudnék írni Schmitt, akarom mondani, egyelőre még dr. Schmitt Pálról. A lehetséges megközelítések és mondandók közül nem hiszem, hogy az utóbbi napokban bármi is kimaradt volna. Mindent elmondtak, mindenki megszólalt.Vagyis mindent? Mindenki? Nem maradt ki senki és semmi? Vagy valahol Galliában maradt még egy kis falu? Maradt biza! Csupán Asterix és Obelix nem szólalt meg, azaz maga érintett és az ő ura.

Felhívás zászlóégetésre

Felhívás zászlóégetésre

Leszámítva, hogy Schmitt doktor ügyében mindannyian érintettek vagyunk, kik szerencsések polgárai lenni e hazának, és ha már manapság oly mértékben illendő buzognia a honleányi-honfiúi vérnek, érintettek vagyunk mindannyian, kik szerencsések tagjai lenni e nemzetnek; tehát mindezt leszámítva, eddig csupán az igazán érintettek nem szólaltak még meg. Orbán doktor hallgatása még talán érthető, hiszen a Videoton a minap leigazolta Torghelle Sándort, nyilvánvalóan evvel volt elfoglalva, és ki az a büdös komcsi, aki ennek a nemzet messze jövendője szempontjából oly fontos jelenkori eseménynek a súlyával ne lenne tisztában? Ő amúgy is megtette már a maga kötelességét, amikor fölemelte maga alá Palibát, meghálálva azt az örökbecsű mondatát, ami minden kételyek ellenére Pál doktort jelenlegi posztjára igenis kvalifikálta, s mely mondat valahogy így hangzott, fölöttem csak az Úristen és Orbán Viktor áll. Ha most e mondat igaz, és mivel Palibá mondta, hogyne lenne igaz, Orbán Viktor miért is szólalna meg azelőtt, hogy az Úristen megszólalna? Álljon már meg a menet, várjuk már ki a sort, ha már Orbán doktor illedelmes, és nem tolakodik elébe az Úristennek (plusz dr. Torghelle, ugye). Meg amúgy is, a legigazmondóbb juhász, a Szijjártó doktor megmondta, hogy ami itten grasszál a levegőben, az egy bulvárkacsa. Na. Oszt megszólaltak néhányan a képviselő urak közül is, igazán hihetően nagyjából mindannyian ugyanazt mondván, miszerint már kicsiny gyermekkora óta ismerem a Palibát, ő ilyesmit soha, mert ő egy valóságos erkölcsi magaslat, mi több, ő az erkölcsi magaslatok csimborasszója. Mindegyikük a térdén lovagoltatta egykor a gyermek Palibát, érvnek érv ez, akárki meglássa, hát megint csak büdös kádárista komcsi legyen, és vigye el az OTSH, akiben ezek után még kételyek vetődnek fel.
Szóval Orbán doktor mondanivalóját tulajdonképpen ismerjük. No és megszólalt a Schmitt doktor helyesírását felügyelő (K?)EH is, de ők már akkora zagyvaságot mondtak valami közös kutatásról, jó barátságról, hogy azt már abban a pillanatban elfelejtettem, amikor olvastam.
Szóval oké, nem is igaz, hogy hallgatás van. Csak éppen az az ember hallgat, akinek aztán végképp kutya kötelessége lenne megszólalnia, akárhol is van. Mégpedig azonnal. Mert engedtessék meg, hogy némileg patetikus legyek, nem a saját becsületével játszik, kit érdekel az, hanem az országéval. De ő sunnyog és kussol, pedig nagyon lenne mit mondania. Arra gondolok most történetesen, hogy fölvonul Budapesten néhány egészen nyilvánvalóan nyilasoid zombi, akik valami gyűlésfélén elégetik annak az Uniónak a zászlaját, amelynek egyelőre a mi hazánk is tagja. Ha jól olvastam, két és félezren voltak. Ettől mondjuk, még nem kell különösebben beszarni, mert nincs olyan kicsi ország a Földön, ahol ennyi marha ne tudna összegyűlni a maga vélt felsőbbrendűsége nevében. Ez eddig rendben van, vagyis a fenét, hogy lenne rendben, de tudomásul kell vennünk, ez van. Nem tehet ellene semmit még a világ legfaszább köztársasági elnöke sem. Hanem amikor azt látjuk, hogy a zászlóégetők egyike a magyar országgyűlés képviselője, egy parlamenti párt alelnöke (ahogy ezt most leírtam, kirázott a hideg), akkor az ember az országa és saját önbecsülése védelmében rendőrért és köztársasági elnökért kiált. Csak éppen ekkor, amikor már torkán a kiáltás, az rögtön oda is fagy. Ki a fasz is szólalna itt meg, hogy nem, nem, soha, azt már azért mégsem, hogy a parlamentben üldögéljen a nyilas ficsúr, aki elégeti a mi, igen, a mi zászlónkat? Ki követelné itt a mentelmi jogának felfüggesztését, ki követelné a bíróság elé állítását ennek a gazembernek? A Palibá? Röhej. Vívó volt ő, nem értett a focihoz sohasem. Most pedig, amíg saját kis stiklije ügyében hallgat, mint a legmagasabb sült hal, addig bármilyen más ügyben, ha megszólalna, csak rontana a helyzeten. Mit mondhat ő még egyáltalán? Történhet ebben az országban, ezen a földrészen, ezen a világon bármi, amíg nem tisztázza magát, ha tudja, vagy nem mond le, de üstöllést, addig az ország legfőbb közjogi méltósága bizony némaságra van ítélve, vagyis ha összegzést végzünk, egy nulla. Jelen pillanatban, amúgy akár igazak a plágium-vádak, akár nem, annyi a hitelessége, mint egy zsák krumplinak. Na jó, nem mintha eddig sokkal több lett volna. Na jó, nem mintha igazán ő tehetne arról, hogy olyan magas polcra került, amelynek a doktorijától (majdnem) függetlenül még tűzoltólétráról sem érné az alját sem el. Aki ezért felelős, az fölötte áll. Félreértések elkerülése végett, nem az Úristen.