coMMMunity

„Tetszettem volna nem értelmiségi pályára menni, most akár a harmadik faluig is elbuszozhatnék három műszakba szövőnőnek, esetleg.”  Török Mónika vallomása a Nem értem, hogy miért vagyok hazámban üldözött című sorozatunkban.

Ezt dobta a gép

Tizenharmadik hónapja vagyok munkanélküli.
Rögtön az önkormányzati választások után, a testület megalakulását követő reggel úgy rúgtak ki mindenkit az önkormányzati laptól, ahol olvasószerkesztő és web-főszerkesztő voltam, hogy még jajgatni sem volt időm. Ahogy a többieknek sem.
A nevét-se-jegyeztem-meg kis fószer – a lazára vett fideszes figura, harminc és negyven között, rohadt nagy arccal – próbálkozott azzal, hogy alkalmatlanságomra hivatkozva rúgjon ki, mert a polgármester szót nem voltam hajlandó olvasószerkesztőként nagy pével írni, de megkértem, hogy kíméljük egymás idegeit. Az egyedül nevelt négy gyerekemre tekintettel állati nagylelkű volt és december végéig kifizette a munkabéremet.
Kenhettem is a hajamra rögtön.
A nagy fideszes átszervezésben csak a kirúgott munkatársak papírjait nem sikerült rendezni, így jó egy hónapos csúszással tudtam csak jelentkezni a munkaügyi központban. (Kinek számlázhatom a veszteséget?)
Mit ne mondjak, a sok diplomámmal és vezető pozícióimmal, több évtizedes tapasztalatommal nem voltam magányos a váróteremben.
Munka? Ja, az nincs. Esetleg bedolgozó varrónő. Nem ért hozzá? Hát az probléma.
Tetszettem volna nem értelmiségi pályára menni, most akár a harmadik faluig is elbuszozhatnék három műszakba szövőnőnek, esetleg.
Amíg az embernek munkája van – teszem azt, főszerkesztő, vagy kétkezi publicista -, eszébe nem jut, hogy jön még kutyára dér.
Hogy nem csak szépprózát kell majd írnia egyszer, hanem kérvényeket, űrlapokat, könyörgéseket az önkormányzathoz (mindet visszautasították, nyilván nem volt elég szofisztikált a stílus).
Négy gyerekkel az ember ilyenkor néz ki a fejéből és elkezdi latolgatni, mi hogyan legyen.
Egy darabig még el lehet poénkodni a hét krajcáros történettel, csak amikor már tényleg nem tudnak a srácok bemenni iskolába Pestre, az gáz, akkor már kevésbé jókedvűen túrjuk végig az összes kabát- és nadrágzsebet, hátha akad valahol még egy húszas, lyukas krajcár.
Amikor már enni sincs mit, az nagyon nagy gáz.
Felhívja az ember ilyenkor az ismerőseit – persze senki nem kecsegteti semmi jóval.
Később már telefonálni sem tud, mert kikapcsolták.
Később a villanyt és a gázt is.
Szerencsére wifi még van a világon – ilyenkor beleordítja az ember (egy idő után) az éterbe, hogy hilfe.
Meló akkor sem akad.
Akadnak viszont emberek, akik segítenek. Ki mivel tud. Tisztára ősközösség: liszt, cukor, tészta, szalámi, kutyakaja, használt ruhák.
Szerencsére az ember végigvette a világirodalmat, így tudja, hogy még mindig jobban járt, mint a nyomorultak.
Még van tető a feje fölött, ha lyukas is – és esélye sincs megcsináltatni.
Munka?
Sok okos még mindig azt mondja, hogy van munka, csak nem kell szégyellni, el kell vállalni mindent.
Hogyne.
Pincérnőnek öreg vagyok (mondták), pultosnak nem elég dekoratív (mondták), takarítónak nem elég rutinos (mondták), ingatlanosnak nem elég rámenős.
Az ember mindeközben csupán a szakmájában szeretne elhelyezkedni, mert ahhoz ért, évtizedekig legalábbis ezt állították.
A szakmáját épp miszlikbe aprítja pártunk és kormányunk.
A sajtóról beszélek.
Persze, be lehet alázni az embert a végtelenségig.
Lehet közmunkára küldeni – ahol szintén nem kell, mert mégiscsak újságíró, mit kezdjenek vele, még lombot söprögetni is nyilván hülye 28 ezer forintért.
Aztán megvonnak mindent, az ember meg csak ül és állati értelmesen, logikusan gondolkodik, mi a túrót lehetne csinálni, hogy ne haljon éhen a négy gyereke.
Mindeközben már ha akarná (akarja) se tudna elmenni egy állásinterjúra, mert nincs annyi pénze, hogy elmenjen Pestre, hogy felvegyen valami überállat kiskosztümöt, mert nincs, felvegye a családi ékszereket (rég a zaciban rekedtek), meg különben is súlyos pánikbetegség gyötri a helyzettől.
Norbi diétájával szemben alter-ajánlat: tessenek munkanélkülinek lenni az Orbán-kormány alatt értelmiségiként. Az elmúlt 13 hónapban 25 kilót adtam le. De nagyon jól áll!
Most már komolyan gondolkodom azon, hogy elmegyek útszéli kurvának, sötétben nem látszik a fejem.