Emlékezzen rám
A feminizmus nélkülözhetetlen szemlélet, ha nem akarjuk tudomásul venni a világ tűrhetetlen igazságtalanságát, ám a feminista pozíció sem abszolút. – Zolnay János feminizmus kritikája Sándor Erzsi cikke kapcsán.
Április 17-én, kedden Makk Károly, a Szerelem és a Ház a sziklák alatt rendezője a Litera.hu vendége a Nyitott Műhelyben az Örkény-évforduló jegyében.
Egy nőnek nehezebb dolga van egy férfinél, ha úgy akar szabad, független és önazonos lenni egy párkapcsolatban, hogy ne menjen szembe a társadalmi konvenciókkal. – Nyáry Krisztián válasza
Holott csupa olyan dolgot olvashatnak ki a rövidre vágott történetekből, amit köznapi és közéleti rutinjukkal két ujjuk közé csippentve tartanának el messze maguktól.
Lakatos Menyhért könyvét a Kossuth Klubban mutatják be április 11-én 19.00-kor.
Magyar Dezső 1969-es, Agitátorok című filmjét vetítik április 12-én csütörtökön a Sirályban, majd kerekasztal beszélgetés lesz filmtörténészekkel és a film szereplőivel.
Ritkán látott és néhány most bemutatásra kerülő fotó és dokumentum idézi fel a Kossuth-díjas író életét a Cultiris Galériában.
Az öncsalás és hazugság, hajtogatjuk, a túlélés módja, igen, az életformánk, sőt az életünk lett. – Örkény István idén volna száz éves. Kulcskeresők című drámájának nyíregyházi interpretációjáról szóló kritikánk.
Ne legyenek illúzióink. A munkatáborok, a halálmenetek nem mentek ki a divatból. A beöltözött keretlegények mai – derék, színmagyar elődeikhez hasonlóan manipulált – utódai pedig bevetésre készen gyakorlatoznak. – Tódor János írása.
Erdő Péter bíborosnak az Élet Menetén elhangzott beszédét sokan üdvözölték. Te mit gondolsz róla?