Emlékezzen rám
A KSH kizárólag Földi Ágnes közléseire alapozta a nemzeti számlákban a nem legális gazdaság egyik fő területe, a prostitúció teljes körű becslését.
Mintha a hidegburkolók akarnák előírni a dísznövénykertészeknek a rózsanemesítés szakmai protokolljait.
Ajtó becsuk, nadrágszíj kiold, avagy a kormányzati domestic violence Magyarországon a soros EU elnökség tükrében
Egyetlen esztendő alatt sikerült lemennie mély-rasszistába, aki a bevándorlók alacsony intelligenciájáról fajbiológiailag fröcsög.
Mikor válik valódi fenyegetéssé a választások idején már kipróbált eszköz: a lista azokról, akik másként gondolkodnak?
Húsz évvel a rendszerváltás után gyakorlatilag visszakanyarodtunk a múltba, és országunk vezetése szellemi közösséget vállal az ex-Szovjetunióval.
A jogi méltóság azoknak a vándormunkásoknak is jár, akik szeretteinket ápolják, dolgoznak értünk, vagy éppen ételt adnak elénk.
Ilyen a mi kormányunk társadalomképe: aki szegény, annak még a gyereke is bűnhődjön.
Lássuk be: a kvóta nem jött be. Hiába alkalmaztuk a gyengébb nemnek előnyt biztosító eljárást.
Erdő Péter bíborosnak az Élet Menetén elhangzott beszédét sokan üdvözölték. Te mit gondolsz róla?