Emlékezzen rám
„Valakinek jeleznie kell, hogy ez így tovább nem mehet. Mert higgye el, ha egyszer elszakad a cérna, nagy baj lesz.” – Tudósítás az éhségmenetről
Wallenberg kiállítás megnyitó január 17-én, kapcsolódó szeminárium január 20-án a Nemzeti Múzeumban
Sose kérdezem, hogy a tapasztalat hiánya, vagy az intolerancia vezérli-e a tapintatlanokat, amikor keresztülgyalogolnak rajtam. Ember, tévedhet. De a korlátépítők szakemberek.
A Hálózat a Tanszabadságért flashmobot és tüntetést szervez 16-ra és 19-re.
Szégyellem magam, mert feltételeztem, hogy cigánynak is lehet még igaza ebben az országban – Szuhay Péter megnyitó szövege a Hovatovább Fesztiválon
Minden ellenkező híreszteléssel szemben az itt tanuló és végző fiatalok az elmúlt 15 évben sikeresen helytálltak és szinte kivétel nélkül továbbtanultak.
A Dzsaj Bhím Közösség Sajókazán az oktatásból és a közösségfejlesztésből eredő eredményeit felhasználva és annak hatásait felmérve jutott el az oktatás-lakhatás-foglalkoztatás-egészségügy négyességével jellemezhető komplex szociális fejlesztésig.
Az alábbiakban a Város Mindenkié csoport Országgyűlési képviselőkhöz írt petícióját.
A leszállított tankötelezettségi kor miatt több mint 73 milliárdos megtakarítással, a felső tagozatok összevonásától 633 iskola bezárásával számol az oktatási államtitkárság. Az előbbi 5 ezer, az utóbbi közel 3 ezer tanár elbocsátását jelenti. A tanárok az egész napos iskolában „tanítják majd le” a megemelt óraszámaikat. Mindez a köznevelési törvény titkos mellékletében olvasható.
Rendőrök járták Sajókaza cigánytelepét minap, és arra kérték lakóit, mondjanak le személyiségi jogaik egy részéről. Ugyanis betekintenének a népszámlálási adatokba úgyamúgy személyre lebontva, mert a falu vezetése tudni véli, hogy sokan vallották magukat buddhistának. Hogy ezt ők mire is alapozzák, azt a hatóság nem vizsgálja. Mi azt kérdeznénk csendben-félszegen: Sajókazán ki sért jogot valójában?